Happy Cards
0
10 + 1 tipp a Boldog Párkapcsolatért!
2020.
okt. 26.

10 + 1 tipp a Boldog Párkapcsolatért!

A párkapcsolat nem megy magától. Ugye, te is szeretnél boldog párkapcsolatban élni?  De azt tudnod kell, hogy olyan párkapcsolat, amiben mindig, minden pillanatban, csodásan érzed magad, ahol nem léteznek nehézségek, akadályok, ahol nincsenek konfliktusok: nem létezik és a boldogság nem jön magától. Ahhoz, hogy jól érezd magad a kapcsolatodban, minden nap tenned kell valamit. Nem múlhat el úgy egyetlen nap sem, hogy nem éreztetted társaddal a szeretetedet. De mit tehetsz még?

 

Alkalmazd ezt a 10 tippet rendszeresen, és jobbá válik a párkapcsolatod! Már annak is érezhető hatása lesz, ha csak néhány dolgot bevezetsz ezek közül.

 

1. MINDEN NAP ÖLELD MEG!

 

Bőrünk megjegyzi „jó érintést”, és az „érintés hiányát” is, amelyek a szeretet, és az elhanyagolás megnyilvánulásai. Azok a párok, akik öleléssel üdvözlik egymást, mindig a „jó érintést” tartják fenn.

Egy átlagos ölelés az angliai Dundee-i Egyetem kutatói szerint mindössze 3 másodpercig tart, pedig ezt a fantasztikus emberi interakciót több okból sem érdemes ilyen hamar felfüggeszteni: 20 másodpercnyi belőle ugyanis csodákat tesz az emberrel. A UNC School of Medicine kutatói az ölelés emberi szervezetre gyakorolt hatását megfigyelve arra jutottak, hogy 20 másodperc ölelkezés után tapasztalható a szervezetben oxitocinszint-emelkedés.

Az oxitocin szeretethormonként is ismeretes, mely erősíti a kötődést ember és ember között valamint:

 

1. Az ölelés erősíti a bizalmat a kapcsolatban

2. Az ölelés melegen tart

3. Az ölelés oldja a negatív érzéseket

4. Az ölelés boldogsághormont termel

5. Az ölelés még az immunrendszert is erősíti

6. Az ölelés az önbizalmat is erősíti

7. Az öleléssel pozitív energiákat cseréltek

 

ÖLELD MEG PÁRODAT MINDEN NAP !

 

2. TEDD VIDÁMABBÁ A NAPJÁT!

 

VidámságMindenki szeret nevetni. Ezt az örömöt a szerelmeddel átélni a legnagyobb kincs! Az a legjobb, ha egymást őszintén meg tudjátok nevettetni. Ez az orvosság nagyon sokat tud segíteni egy-egy rossz pillanatban vagy épp hogy segít kizökkenteni egy veszekedésből. Nevessetek mindennap, jót tesz a szívnek, léleknek legfőképp a párkapcsolatnak! A humor nem múlik! A szépség, a vonzó külső, a fiatalság változik. Az anyagi helyzetünk sem egy olyan stabil pont, ami ne változhatna meg bármelyik pillanatban, de ha képesek vagyunk mi magunk és párunk is megőrizni humorérzékünket, bármit is sodor elénk az élet, képesek leszünk együtt nevetni!  Ez a hosszú és boldog párkapcsolat egyik titka! Ha nem megy spontán, nézzetek együtt vicces filmeket, vicces videókat, biztos lehetsz benne, hogy 2 perc nevetéssel jobbá teszed az egész napodat!

 

3. BÍZTASD ÉS TÁMOGASD A NEHEZEBB NAPOKON!

 

BiztatásBármelyikőtök életében adódhat olyan helyzet, amikor lelkileg megborul vagy éppen nem a legjobb passzban van. Ne feledd, hogy ilyenkor, te magad vagy az, amit a másiknak adni tudsz. A társ támogatásának hiánya éppúgy a válások egyik fő oka, mint például a karrier kisiklása, mondta egy szakember, majd hozzátette: minél több támogatást kap a párjától valaki, annál harmonikusabb lesz a házassága, annál jobban kijön a kollegáival, és eredményesebben tud a munkájára is koncentrálni. Legtöbben maguk is stresszes munkahelyről érnek haza a nap végén, ilyenkor nem egyszerű feladat a másik érzelmi tankját is feltölteni. A kapcsolatban megjelenő feszültség azonban éppúgy össze is tudja kötni a feleket, ahogyan szét tudja őket szakítani.

 

Kérdezd meg minden nap, hogy hogy van, milyen napja volt és támogasd, ha szüksége van rá!

 

4. BIZTOSÍTSD SZERETETEDRŐL!

 

KedvességMinden reggel mondd neki, hogy „Szeretlek” , elköszönésként kívánj neki „Szép napot!” Ez remek módja annak, hogy jó kedvűen indítsátok a napot. Akárhogy is érzed magad, minden este kívánj „Jó éjszakát!” egy puszival. Sokan úgy gondolják, ha minden nap elmondják a párjuknak, mennyire szeretik, attól elcsépelt frázissá válik. Én nem hiszek ebben. Szerintem minden napnak kell, hogy a része legyen a szeretet szóbeli kifejezése is - így mindig tudja a másik, mit érzel iránta.

Ha nehezen tudod kifelezni magad segítünk:

 

Meglepetés óránként

 

5. TÖLTSETEK MINŐSÉGI IDŐT EGYÜTT!

 

Minőségi időAmikor elmentek moziba, vagy együtt nézitek a tévét, az nem minőségi idő. Ahhoz figyelnetek kellene egymásra, ennek az időnek kettőtökről kellene szólnia. Beszélgethettek, elmehettek sétálni, vacsorázni, főzhettek együtt, lehet közös hobbitok, szerezzetek közös élményeket! Lepd meg a párod valamivel, szervezz meglepetés programot neki. Sétálj kézen fogva vele, dicsérd meg mások előtt, vagy adj neki át klasszikus szerelmes üzeneteket. Nem egymás mellett telefont nyomkodva, nem más felnőttek társaságban, nem úgy, hogy közben bent alszanak a bármikor felébredhetnek gyerekek. Hanem csak kettesben. Tehát a tanácsom, hogy rendszeresen teremtsetek alkalmat arra, hogy kettesben legyetek. Ha ez el is felejtődik a rohanó hétköznapokban, abban a pillanatban jusson eszedbe, amikor észleled magadon, hogy elégedetlen vagy a pároddal, vagy az életeddel. És tegyétek is meg!

Ezekkel is tudsz minőségi időt tölteni kedveseddel:

 

Menükártya

Kincsvadászat

 

6. SZEXELJETEK MINÉL GYAKRABBAN!

 

SzexA hosszú és jó kapcsolat alapja a kölcsönös örömszerzés. Beszéljétek meg őszintén, hogy ki, mit és hogyan szeret, még akkor is, ha több éve együtt vagytok, mert az egyéni igények idővel megváltozhatnak. Emlékszel még a kapcsolat elejére, amikor alig vártátok, hogy szeretkezzenek? A boldog párok egy időpontban mennek ágyba, és amikor a bőrük összeér, még mindig megbizsergeti őket és szexuális izgalmat éreznek. Egy kapcsolat válságának az egyik leggyakoribb jele, hogy eltűnik a szex. Ez azoknál a pároknál is könnyen megtörténhet, akik eleinte nagyon is szenvedélyes szexuális életet éltek. A szex pedig nem csupán a gyönyörökhöz vezető út, de eszköz is. Eszköz a vágyak megélésére, a szeretet kifejezésére. Nagyon is megéri életben tartani a lángot, és nem várni addig, amíg végképp kialszik a tűz !

 

A szakértő a Mind Body Green oldalán azt írta, hogy a hozzá forduló, problémákkal küzdő pároknak ő mindig egy kihívást javasol megoldásképp. Legalább 48 óránként szexuális interakcióba kell lépniük egymással, hogy újra megerősítsék a köztük lévő kötődést. Ugyanis a párok szexuális elégedettsége az aktus után 48 órára megemelkedik. Ez a hatás pedig a régóta tartó és a friss szerelmekben is ugyanolyan erős. Mindebben főképp a szeretkezések során felszabaduló hormonok játszanak szerepet, melyek a bizalmat, a szerelmet és a kötődést is érezhetően, hatékonyan erősítik. A rendszeres együttléteknek ezeken kívül ráadásul stresszcsökkentő és hangulatjavító hatása is van, ha pedig az ember jól érzi magát, a szerelmi élete is kiegyensúlyozottabb lehet.

Ha úgy érzi, hogy jó lenne valamivel újra belobbantani a tüzet, próbálja ki ezeket :

 

7 napos szex maraton

Szex és önismereti kérdőív

 

7. BESZÉLGESSETEK MINDEN NAP!

 

BeszélgetésSzintén a nagy bölcsességek egyike, de örök igazság! Minden egyes alkalommal, amikor valami problémát észlelsz, beszéljétek meg! De nem csak akkor kell beszélgetni, ha baj van!  A kommunikáció a legnagyobb összetartó erő! Beszélj! Ne tartsd magadban semmit! Ne gondold azt, hogy tudod, mit gondol a másik, mire van szüksége, hogy érez. Mindig tudd egyértelműen, hogy mi van a másikkal, ne félj megkérdezni tőle.

 

Általában a párkapcsolati kommunikáció nagy része a szervezésről szól: ki menjen a gyerekért, mi legyen a vacsora, mit kell bevásárolni.. stb. A komolyabb, mélyebb témákat sokan azért kerülik, mert félnek, hogy konfliktusba keverednek társukkal. Pedig a jó kommunikáció, a beszélgetés nagyon fontos egy kapcsolatban. Ha sokat beszélgetsz a kedveseddel, annak több pozitív hatása is van a kapcsolatra: Eszköz a társad jobb megismeréséhez, ami nem csak a kapcsolat elején lezajló egyszeri feladat, hanem egy egész életen át tartó folyamat. Hiszen folyamatosan változunk, fejlődünk. Partnered nem gondolatolvasó, el kell mondanod neki, hogy mire vágysz, mit szeretnél.

Nincs jobb mint összebújni esténként és beszélgetni! Ezzel a 2 kártyacsomaggal bármikor eltudod kezdeni:

 

Esti kérdések

Irmerd meg párodat

 

8. A HÁZIMUNKA KÖZÖS FELELŐSSÉG!

 

HázimunkaNemzetközi társadalomkutatók által elvégzett kanadai felmérés szerint, azok a párkapcsolatok a legboldogabbak, ahol a család fenntartásához szükséges minden teendőt sikerül lényegében megfelezni. Így több időtök marad mindenre. Magatokra is és egymásra is. A legjobb, ha ez is egyfajta közös program. A párkapcsolatban élő embereknek meg kell találniuk a saját boldogságukat is anélkül, hogy elvárnák partnereiktől, hogy boldoggá tegyék őket. Ehhez viszont adni kell magatoknak szabadidőt. Ha minden időt felemészt az egyik félnek a házimunka, az konfliktust fog szülni. Ha viszont együtt győzitek le a „gonoszt „ az összekovácsol benneteket !

 

9. VITÁZZ OKOSAN, TISZTELETTEL! TANULJ MEG MEGBOCSÁTANI!

 

VitaA vitákban felszínre kerülnek az érzelmek, érvek és ellenérvek, amely sokkal jobb módja a problémák kezelésének, mint az elfojtás. De csak akkor, ha nem bántó veszekedésről van szó, hanem érett eszmecseréről, tisztelve a másikat. Carol A. Lambert pszichoterapeuta szerint, ha a felek valóban hosszú, boldog kapcsolatot szeretnének, akkor minden veszekedés során észben kell tartaniuk, hogy nem az a lényeg, hogy győzedelmeskedjenek a másik felett és nekik legyen igazuk. Hanem az, hogy minél gyorsabban találjanak egy olyan megoldást, amivel elsimíthatják a gondokat, és, ami mindkettőjük számára megfelelő. Ha azonban arra koncentrálnak, hogy ők kerüljenek ki nyertesen a helyzetből, azonban ez igen káros a két ember viszonyára. Nézeteltérés vagy vita esetén, a boldog párok inkább a bizalmat és a megbocsátást választják a bizalmatlanság és a haragtartás helyett. Semmi sem rombolja olyan alaposan és mélyrehatóan a párkapcsolatot, mint a haragtartás. Meg kell tehát tanulni megbocsátani.  A lenéző, becsmérlő szavak, a be nem tartott ígéretek mind-mind a tisztelet hiányáról árulkodnak. Tisztelet nélkül pedig nem létezhet valódi szeretet.

 

Összefoglalva:

 

Ne törekedj arra, hogy Te nyerd meg a csatát,  vitázz tisztelettudóan,  ne minősítsd a másikat, ás gyakorold a megbocsátást!

 

10. MARADJ JÁTÉKOS, APRÓ FIGYELMESSÉGEKKEL!

 

JátékAmióta szerelem létezik a Földön, az ember talán azóta kutatja, hogy mi lehet a titka az életünk végéig tartó boldog párkapcsolatnak. Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint a megoldás kulcsa abban rejlik, hogy a párost alkotó két ember hogyan és mennyire törődik egymással. Elég néhány apró gesztus és figyelmesség, amelytől a másik úgy érzi, hogy a párja szereti, gondoskodik róla, és különlegesnek tartja. A valóban apró dolgok is, mint egy gyors telefon ebédidőben, reggeli kávé, egy kedves email, szerelmes szavak, ölelés - képesek a párod napját bearanyozni, hiszen tudja, rá gondolsz. A figyelmesség és törődés ékes példája lehet még, ha megsütöd a kedvenc süteményét, ha készítesz neki egy forró, habos fürdőt, vagy, ha úgy mész el bulizni a csajokkal, hogy neki már behűtötted kedvenc sörét vagy leveszünk a válláról valamilyen terhet. A lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen, a lényeg az, hogy ne szégyelld kimutatni, mennyire fontos neked !

 

Menükártya

Kincsvadászat

Meglepetés kártyák

 

+ 1. Mindig legyen közös célotok és maradjatok hálásak!

 

A párkapcsolatban találnotok kell olyan közös célt, amely mindkettőtöket erősít, és mindkettőtöknek kihívást jelent. Az életetek ugyanabba az irányba halad, közös cél lebeg előttetek. Lehet ez bármi, a lényeg, hogy összetartson benneteket, mert mindketten ugyanúgy dolgoztok a megvalósulásért. A párkapcsolatot erősíti és boldoggá teszi, ha közösen valósítjátok meg a legszebb célokat.

A lista legvégső, de egyik legfontosabb pontja is. Légy hálás a partneredért. Értékeld őt. Mondj köszönetet azért, hogy valaki szeret téged, támogat a nehéz időkben és együtt örül veled a jó időkben. Szeresd, mosolyogj rá sokat és tudasd vele is, mennyire örülsz annak, hogy ő a párod!

 

0 hozzászólás

Új hozzászólás